Áruházam:

2014. május 10., szombat

"Princess" ékszerszett - iparművészeti zsűrizett

Saját tervezésű gyöngyékszereim közül néhányat elküldtem a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. szakértői bizottsága elé, hogy minősítsék őket. Többek (a lentebbi blogbejegyzésekben bemutatott baglyos szettek és más kiegészítők) között ez a divatékszer-szettem is szerzői jogi védelem alá került. A MANK szakértői bizottsága ezeket "egyedi jellegű színvonalas kézműves terméknek minősítette" és termékszámmal látta el.
Köszönet a támogatóimnak: a türelmes családomnak, a kedves gyöngyös ellátóimnak és a hűséges törzsvevőimnek, akik közül már sokukat barátomnak is mondhatok.
Istennek legyen dicsőség, hogy ezt is megengedte, lehetővé tette számomra!!!

Zenei jelek, kitűző sorozat - iparművészti alkotások

2014. tavaszán zsűriztettem az iparművészeti szakértői bizottsággal néhány ékszeremet illetve kiegészítőmet.
Ez a sorozat hiánypótló a magyar kézműves piacon, így jogosan érdemelte meg, hogy zsűriszámmal rendelkező iparművészeti alkotássá minősítsék őket.

Gyöngyhímzett címeres csipkézett kokárda - iparművészeti zsűrizett


Iparművészeti szakértői bizottság által zsűrizett, zsűriszámmal rendelkező iparművészeti alkotássá minősült ez a korábban már minden vásárban közönségdíjas kokárdám. :)

Zsűrizett iparművészeti ékszerszettek

Valentinát (fennt) és fiókáit még nem láthatta a nagyvilág, de a lenti Antóniát és Eufrozinát már mutattam mielőtt elküldtem volna az iparművészeti zsűri elé.
Mindhárom elküldött baglyos szettemet elfogadták, így zsűriszámmal rendelkező iparművészeti alkotás lett belőlük.
Köszönöm Alexandra barátnőmnek a biztatást, hogy alkossak egy aranyos pici baglyot....

Bagoly "biókák" - smaragd


Donát, a vörös nagybagoly


Bagoly "triókák" - aranyos


Bracelet Bow - red, crystal, green


Teklahópehely - inverz színben :)


A Lélek gyümölcse 2.: Öröm - pepita


Tavaszi spirál füli


A két színkombináció

 Smaragd
Rózsa-bordó
Amikor nem látszik, hogy készítenék valamit, akkor ebben a két színkombinációban alkotok csöndesen...

Cakkos Katinka szettben - smaragd


Bagoly "triókák" - smaragd színben


Ukrán levelesek szettben



Bagoly "triókák" - zöldben


Bagoly "triókák" - acélkékben


Törökül horgoltam



Picilili medál

Lilinek.

Kétkék bagolyfióka


Virágos tászli és Őszi mámor másképp



Krisztina bagoly

 
...mint a kristály olyan tiszta és fényes.

Hóbagoly szett

Mostanában belefogtam a bagolyszaporításba.

"Fészek" gyűrű Pálvirághoz

A komaasszonyom kérésére.

2014. február 7., péntek

Oszkár, a jégbagoly


Raw szett Mártinak

A bálra. :)

Ignác, a nagyapabagoly

Az úgy volt....
hogy január 25-26-án volt Sári lányoméknak az országos kötélugró bajnokságuk. A legjobb helyeket hozták el, amit csak lehetett. Én közben meg csak fűztem és fűztem, mert eléggé sokszor 75 mp-et kellett végigvárni, mire vége lett, s közben Sári csak 3 x 75 mp-ig volt a porondon (a gyorsasági versenyszámokat nem számolva). Szóval volt időm bőven.
A barátnője, akivel párost ugrálnak együtt, már az első szemet mikor meglátta közölte, hogy ez az ő baglya lesz. Hát persze. És a verseny végére, mire kiderült, hogy bajnokok lettek ők a négyesben országosan, párosban meg ezüstérmesek (csak azért nem jobbak, mert a négyesük másik párosa lett az első), addigra én is biztos voltam benne, hogy ez az övé lesz.
Szóval Ignác apó Bettié.

Eufrozina baolgy és újonnan született fiókái...



... a fészekből kirepültek...

Teklahópehely medál

Saját tervezés, fotósorozat is készült a fűzés menetéről.
Akár esküvői ékszer is lehet.

Square gyűrű fülbevalóval - ametiszt



Fészek-gyűrű

Pálvirághoz kérte a barátnőm....

Antónia bagoly 1. fiókája


Square gyűrű fülbevalóval


Antónia bagoly és fiókái a fészekből kirepülve


Azt mondja a barátnőm, hogy az a fülbevaló, amit eredetileg gondoltam a bagoly medálhoz, nem illik hozzá. Akkor leültem és pár órán belül kidolgoztam az új formát és fotósorozatban meg is örökítettem a fiókák születését. A gyűrű pedig a fészek... :)

Piroska bagoly

Meglátta egy kolléganő a baglyaimat, rendelt egy ilyen piros köves fekete példányt. Hm?

Félix, a csillagszemű bagoly

Mindegyik bagolynak neve van. Általában az, amelyik napon megszületik (elkészül). 
Félixnek plusz története is van. Ez a bagoly-minta az én "találmányom", így az elkészítés módjáról készítettem egy fotósorozatot, hogy el ne felejtsem (és talán majd egyszer valamikor közzé is fogom tenni). Neki a születését örökítettem meg lépésről lépésre. Aztán elvittem kóruspróbára, hogy megmutogassam a "kartársnőknek", így Félixnek a sorsa gyorsan rövidre zárult: rátalált a gazdája, így immáron Ági vigyázó szeretetében fürdik.

Márta, Sári lányom bagoly medálja


Ernő, a kisbagoly - Csongi

Eufrozinát nézte ki magának a fiam, de inkább fűztem neki egy neki valót. :)